You are currently browsing the tag archive for the ‘Nazca’ tag.

Nazca városa ugyanabban a sivatagos tengerparti sávban található mint Ica, egészen pontosan a Pampas de Jumana síkságon. Nazca kisebb, turistásabb és ennek megfelelően valamivel rendezettebb város is, mint Ica. Itt azonban valójában senkit nem érdekel maga a város, hiszen mindenki a híres Nazca-vonalak miatt jön ide. A kietlen tájba rajzolt vonalak, geometrikus ábrák, és állatfigurák létrehozását a több mint 2000 évvel ezelőtti Nazca civilizációhoz kötik. Céljuk máig ismeretlen, a legelfogadottabb feltételezés szerint egyfajta csillagászati térképként szolgáltak. Én egyébként korábban úgy tudtam, hogy vízveztő csatornaként használták őket, de ez a kialakításuk módja miatt is eléggé elképzelhetetlen. Ugyanis egyszerűen arról van szó, hogy a homokos talajt vékony rétegben fedő, eltérő színű kőtakarót pár méter szélességben lekapirgálták a felszínről, majd szegélyt képezve felhalmozták a köveket a széleken. Így láthatóvá vált a kőtakarő alatt húzódó világosabb színű talaj, viszont az így kialakított sáv sehol nem haladja meg a 30 centi mélységet. Maga a “rajzolás” tehát rendkívül könnyen kivitelezhető, a rejtélyt inkább az adja, hogy az ábrák csak a magasból szemlélve láthatóak. Emiatt is mondta azt több helyi ember, hogy valószínűleg a földönkívüliek készítették a rajzokat, mert abban az időben az embernek nem álltak rendelkezésére a megfelelő eszközök. Egyes régészeti leletekkel viszont azt próbálják bizonyítani, hogy a Nazcák ismerték a hőlégballont, így a levegőből tudták irányítani a rajzok készülését.

Nazcába egyébként valószínűleg néhány évtizeddel korábban kellett volna érkeznem, ugyanis alapvetően teljesen más élményre számítottam. Valami olyasmi kép élt a képzeletemben, hogy egy poros, lepukkant reptéren sorakoznak a szintén poros és nagyon lepukkant kisrepülők, majd némi alkudozás után egy őrült latin pilótával a levegőbe emelkedünk, és úgy repüljük be a vonalakat, hogy épp csak le nem esik a gép közben. Hát, ebből végülis semmi nem valósult meg. Közölték, hogy pár évvel ezelőtt még 11 társaság volt, míg ma már csak 4 van, de azok mind modern, megbízható gépekkel rendelkeznek, mert túl sok volt a baleset. A reptér egyáltalán nem volt lepukkant, sőt leginkább egy rendes nemzteközi reptérre hasonlított, és olyan köcsögségekkel kellett bíbelődni, mint útlevélellenőrzés (???) meg biztonsági vizsgálat. Az őrült latin pilótáról pedig annyit, hogy hamisítatlan amerikai stílusban, kifogástalan angolsággal kezelte a tisztelt a publikumot, és csinálta a showt. Merthogy az kell a népnek. Engem is cseszegettek repülés közben, hogy minden király-e meg csúcsszuper-e, de valahogy a lelkesedésem ettől az amerikanizmustól mindig elszáll. Vagyis leginkább hánynom kell tőle. Nem vagyok amerikai, nincs szükségem arra, hogy showt csináljanak nekem, sőt igazából azt is utálom, ha spanyol nyelvterületen angolul beszélnek hozzám. Majd ha amerikában akarom érezni magam, akkor majd oda megyek. Utálom, hogy mindenhol a köcsög amerikaiknak akarnak megfelelni. Mindenesetre a latinamerikai turistaipar minden bizonnyal legidegesítőbb jelensége ez, amivel valószínűleg nem Nazcában találkoztam utoljára.

Tehát az élmény latinos oldalából nem valósult meg semmi, és az se sokat segített az átszellemülésben, amikor a négy fős japán család mind a négy fényképezésre alkalmas eszköze az én ablakomra tapadt, mert éppen ott volt látható valami érdekes… Én egyébként valamiért azt hittem, hogy a Nazca-vonalak olyan grandiózus alkotások, amik föntről nézve alapvetően uralják és határozzák meg a tájképet. Ez azonban nem igaz. A tájképet a természetes eróziónak köszönhető, egészen brutális összevisszaságot alkotó véletlen formák uralják. Ezek után következnek a legnagyobb mesterséges alakzatok, az egyenes vonalak, majd a geometrikus ábrák. Ez így összességében már olyan vizuális útvesztőt eredményez, amiben szabályosan keresni kell a legismertebb alkotásokat, az állatfigurákat. Amik egyébként a legkisebbek is egyben, és tényleg egyáltalán nem olyan triviális észrevenni őket. Az észrevételben segítenek egyébként a pilóták, akik egy-egy figura fölé érve mindig jól bedöntik a gépet, és mondják, hogy a szárny vége alatt kell keresni az aktuális látnivalót. Én nem vagyok az a típus, aki rosszul lesz egy kanyargós buszúton, de itt a sok billegés után már éreztem, hogy kezdek izzadni és kezd felfordulni a gyomrom…szóval igazából nem is bántam annyira, amikor elrepültünk az utolsó ábra felett is, és végre egyenesbe hozták a gépet, hogy visszatérjünk a reptérre. Összességében tehát a Nazca-vonalak berepülése sokkal kisebb durranás volt, mint amire számítottam…a minket kürölvevő kopár, kietlen táj nyers vadsága majndem jobban le tudott kötni, mint maguk a vonalak… Cserébe hazafelé olyan naplementében volt részem, amihez hasonlót utoljára talán Mexikóban volt szerencsém átélni.

IMG_9847

IMG_9842

IMG_9845

IMG_9843

IMG_9789

IMG_9790

IMG_9792

IMG_9793

IMG_9795

IMG_9796

IMG_9799

IMG_9802

IMG_9805

IMG_9809

IMG_9814

IMG_9815

IMG_9818

IMG_9819

IMG_9824

IMG_9825

IMG_9826

IMG_9828

IMG_9834

Advertisements

Categories

Advertisements