You are currently browsing the tag archive for the ‘MTB’ tag.

Vasárnap este a szállásunknak helyet adó apartman egy jobb menekülttábor jellegét kezdte felvenni. Mindenfelé széthajigált, kiteregetett vizes göncök, szanaszét dobált holmik az asztalon… Közben Ködmön jó háziasszony módjára már főzte a forró teát, plusz a fűtőberendezést is beszabályozta olyan kellemes 26 fokra. 🙂 Ebből mondjuk nem sokat lehetett érezni. Este a kikötőben hagyományteremtő vacsit csaptunk, majd Zoli horkolásának nem éppen lágy dallamaira hajtottuk álomra fejünket. Egyébként úgy gondoljuk, hogy Zoli – a virtuóz horkolóművész – új zenei stílust is termetett: ez a hard snore. 🙂

A hétfő reggelt ezúttal tényleg térképvásárlással kezdtük. Az információban a kiscsaj el is kezdte lelkesen mutogatni egy semmitmondó, sematikus térképen, hogy hol milyen turisztikai látványosság, meg templom van a szigeten…erre Zoli faarccal szakította félbe egy másik, a turistautakat jelző térképre mutatva: ezt kérjük! 🙂 Ennyit a kultúráról…

Mivel reggel esett az eső, és kissé barátságtalan volt az idő, így a kikötő egyik kávézójának fedett részén kezdtük el elmezni a térképen a helyzetet. Az előző napi tekerésünkből is sok mindenre fény derült. A térképnek amúgy az volt az érdekessége, hogy több javasolt montis túraútvonal is fel volt rajtva tüntetve szintrajzzal, meg minden egyéb fontos adattal.

Mivel a délelőtt az eső miatt elment, így csak egy rövidebb tengerparti kört terveztünk ígéretes egynyomos ösvényeken. A térképnek hála ezúttal tényleg a szép részeken haladtunk, aszfaltot a nap folyamán csak az érintett településeken koptattunk. Supetarbol hangulatos, telkek között vezető út vitt Mircába, ahonnan rövid mászás után elértük a Sutivanba tartó jelzéseket. Sutivanba egy brutálisan jó lejtőzés után érkeztünk, ahol a kikötő megcsodálása után kezdődött az igazi móka a tengerparti sziklás egynyomos ösvényen. Helyenként igencsak technikás, de mindvégig élvezetes volt. Sajnálattal vettük tudomásul, amikor véget ért.

A következő tengerparti falucskába, Luka Boboviscába kissé kalandosan keveredtünk át. A sok egyforma út közül nem mindig volt triviális kiválasztani a nekünk megfelelőt. Ebben az újabb festői kikötőben egyébként még életet is mentettünk. 🙂 A falu macskái azzal játszottak, hogy beugráltak a kis csónakokba, meg hajókba, és miután megnézték bennük a csupa érdekes dolgokat jöttek vissza a partra. Az egyik kismacseknek viszont sajnos nem volt szerencséje: túlságosan eltávolodott a csónak a parttól amikor ugrásra szánta el magát. Csak a falat, meg a csónakot rögzítő kötelet érte el, megkapaszkodni nem sikerült rajta. Volt is nagy ijedtség szegénynél, amikor csobbant a vízben. Minden trükköt bevetett hogy kimásszon, még a csónakba is próbált visszamászni, de semmi nem sikerült neki. Azt meg nem láthatta, hogy tőle kb másfél méterre egy lépcső vezet le a vízbe… Nagy nehezen végül sikerült a lépcső irányába terelni/csalogatni, és csurom vizesen, teljesen kifulladva végre ki tudott jönni a partra…

A nagy életmntő akció után a St Martin kápolna felé vettük az irányt. Odafelé hangulatos, szép panorámával bíró mászás vezetett, lefelé pedig egy olyan rázatós kőlépcsőn jöttünk, hogy félúton meg kellett állnunk pihenni egyet. Ha Ködmönék nem állnak meg a fullykkal, én valósznűleg akkor is megálltam volna, mert már alig bírtam tartani a kormányt. Karra kell gyúrni, ez a tanulság!

Innen Loziscába érkeztünk, ami eső nélkül sokkal barátságosabb volt. Sajnos Milna öblének felderítésére már nem maradt idő, így hazafelé indultunk. Azért persze hagytunk még érdekességet a visszaútra is: fölkerestünk egy kőhidat. Az itt tapasztalt élményt Ködmön tuná igazán jól elmesélni, ahogy az egyik kanyarban egyszercsak eltűnt előlünk az út, és egy kisebb völgyel kerültünk szembe. A következő méteren már fordulni is kellett derékszögben, meredeken lefelé egy miniszerpentinre, ami a hídra vezetett. A híd túloldalán a nyergem megunta a sok zötykölődést, és egy kisebb sziklán való áttekeréskor jókora reccsenéssel lehelte ki a lelkét. Kettétörött az orránál a műanyag rész.

Szerencsére innen már nem volt sok vissza Supetarig. Nem tudtam rendesen ráterhelni a nyeregre, mert ha jobban ráültem mindig leesett…

A szinte tökéletes nap végére egy újabb őrületes ereszd el a hajam típusú lejtőzés következett Supetarba. Huhh, most is vigyorgok ha arra a részre gondolok. Jó minőségű talaj kevés kővel, nem is nagyon volt sodrós, lehetet engeni neki rendesen, teljes szélességében használva az utat, és még birkák meg kecskék se voltak… 🙂

És mennyivel más volt így hazaérkezni, szárazon, kellemes időben. És milyen fincsi kaját ettünk este a kikötőben a kártyázó helyiek mellett… 🙂

Ez az a kör, ami nagyon hiányozni fog, és amit bármikor meg tudnék csinálni. 100% élvezet volt. El tudnám képzelni, ahogy este hazamegyek meló után, felpattanok a bringára, végigzúzok a tengerparti ösvényeken, jól szétrázatom magam a kőlépcsőn, kőhídon, majd begurulok a pálamafák közé a tengerparti kikötőbe… Hmmmm….

Adatok

Táv: 44km
Szint: 1010m
Hőmérséklet (max/min/átlag): 18/12/14

Advertisements

Categories

Advertisements