You are currently browsing the tag archive for the ‘Chiapas’ tag.

Palenque és az őserdei környezet annyira megtetszett, hogy az eredetileg tervezetthez képest maradtam még egy napot, és befizettem egy újabb romváros túrára. Ezúttal két kisebb hely volt terítéken: Yaxchilán és Bonampak. Az előző túrához képest ez a program jóval több utazást is igényelt, mivel az említett maja városok kicsit több mint 100 km-re fekszenek Palenque-től. Ezen kívül a korai, 6:00-ás indulás miatt reggeli és ebéd is be volt építve a programba.

Első körben Yaxchilánt céloztuk meg, a kettő közül ez a nagyobbik hely. Az autókázás után motorcsónakba pakoltak minket, csak hogy még nagyobb legyen a látszólagos kaland-fokozata a dolognak. 🙂 Valójában a motorcsónakázás igazi oka az volt, hogy Yaxchilánt kizárólag az Usumacinta folyón lehet megközelíteni, ami azon a részen egyben a Mexikó – Guatemala határt is jelenti. Amúgy valóban el kell ismernem, hogy a motorcsónakázás jópofa dolog, főleg egy latin-amerikai folyón, szóval egyáltalán nem bántam az utazás eme formáját… 🙂

A csónakban összeverődött társaság két busznyi csapatból állt, amiből sajnos nem az én buszomban utazók tűntek kellemesebb társaságnak. Nekem egy unott, fapofa, középkorú mexikói házaspár, egy idős néni, aki egész nap csak a túlélésre hajtott, és egy idő után szerintem már azt se tudta, hogy hol van, valamint az ő pufókás lánya jutott. A másik csapatban főleg középkorú franciák, meg egy izgága, fiatalabb spanyolul beszélő srác volt, de még így is nagyságrendekkel szórakoztatóbbnak/érdekesebbnek tűntek az én bandámnál.

Még a cirka 45 perces motorcsónakázás előtt fogadtunk egy vezetőt is, aki majd körbevezet minket a romoknál, és mesél egy kicsit. Utólag egyáltalán nem bántam ezt a döntést, mert egy nagyon normális, művelt srác volt a guide-unk. Mondjuk azt hiszem kissé pikkelt a gautemalaiakra, mert elég sokszor fel lettek hozva, és nem pozitív értelemben. Például, hogy átjárnak a folyón keresztül Mexikóba fát lopni, mert a folyóparti sáv mögött állítólag a gautemalai oldalon már nem nagyon vannak fák: az így megművelhető földterületek miatt irtják az erdőt. Emiatt a mexikói oldalon is veszélybe került néhány fafaj…példaként fel lett hozva, hogy az a guatemalai kenu, amit a folyón láttunk út közben milyen fából készült, és hogy valószínűleg azt is Mexikóból lopták.

A srác elmondta egyébként, hogy ezek a városok önálló városállamok voltak, sokszor harcban is álltak egymással, ráadásul a lakói gyakran külön nyelvet is beszéltek, merthogy vmi 95 féle indián nyelv létezett. Mellesleg az ő anyanyelve sem a spanyol, hanem a chol. Szépen körbemutogatta a fontosabb fákat, köztük egy gumifát is, megemlítve, hogy a törzsén látható hegeket a külföldi vezetők okozták, akik demonstrációs céllal meg szokták vágni a fa kérgét. Elmondta, hogy most szárazság van, alacsony az Usumacinta szintje is, ami amúgy néha majdnem a romvárosig is elér. A szárazság miatt pedig minden állat a folyó közelében van, köztük pl a jaguár és a puma is. 🙂

Ezután az épületekre terelődött a szó, hogy a városok elrendezése mindig az égtájaknak megfelelően van kialakítva, a templomok pedig három szintre oszthatóak, amik az alvilágot (halottak), a földet (élők) és az eget (istenek) szimbolizálják. Építettek a különböző természtei jelenségekre, mint pl szél, ami az oszlopok között átfújva különös, zene szerű hangott keltett, valamint a nap, aminek sugarai által keltett árnyék a napfordulókon bizonyos helyekre vetődik… Az egyik épületben, ahol elvileg laktak is, most jópár denevér aludta édes álmát…amíg a mászkálásunkkal fel nem ébresztettük őket. 🙂 Állítólag a város egy része a guatemalai oldalon található, de nincs pénz a feltárására, ezért a mai napig őserdő fedi a romokat. A maják idejéban egy függőhíd kötötte össze a folyó két partját, aminek a mexikói oldalon található lépcsőzetes alapja még a ma is látható, de a gautemalai oldalon kincseket keresve teljesen lerombolták… Ezen kívül szó volt még a labdajátékról, amit egy pár kilós tömör gumilabdával játszottak, és a győzteseket feláldozták az isteneknek. Mivel hittek a túlvilágban, azért a test elpusztulása nem jelentette a halált, sőt akit feláldoztak, annak ez hatalmas dicsőségnek számított. Láttunk áldozati oltárt is, ahova főleg mindenféle terményeket raktak, azokat meggyújtották, és ha a füst egyenesen fölfelé szállt, akkor az azt jelentette, hogy az istenek elfogadták az áldozatot, ha pedig valamelyik irányba elszállt a füst, akkor nem… 🙂

A következő állomás Bonampak volt, ami állítólag alagúttal össze van kötve Yaxchilánnal, ami a sok km-es távolság miatt számomra eléggé nehezen elképzelhető. Bonampak még Yaxchilánnál is kisebb romváros (bár állítólag Yaxchilán feltárt területének is csak egy kisebb részét láttuk, a kb 80%-a pedig feltáratlan…), a fennmaradt falfestményeiről híres, szintén nem túl könnyen megközelíthető, mivel a kisbusszal való utazás után még vagy 15 percet zötykölődtünk egy terepjáró-szerűségben is… A csapat itt is fogadott vezetőt, aki ezúttal utoljára azzal tudott lekötni, amikor büszkén mutogatta a hosszú, keskeny rétet, mint leszállópályát, és rendkívül tudálékosan megjegyezte, hogy cirka 70 évvel ezelőtt (vmikor 1940 körül fedezték fel a romokat) csak légi úton lehetett megközelíteni a várost. Sajnos eztuán már túl fáradt voltam ahhoz, hogy figyeljek, túlságosan lassan haladtak a többiek, és túlságosan sok volt az ismétlődő információ. Újra végig kellett hallgatni a megjegyezhetetlen nevű uralkodókat pontos évszámokkal, a labdajákot, a terek orientációját, a templomok tagozódását…szóval már kissé untam a banánt… Ezen kívül a 80%-os páratartalmú dzsungelben szinte fürödtem az izzadságban, ennek köszönhetően pedig olyan – általam eddig soha nem látott – vérszívó szörnyetegek támadtak rám, hogy azt hittem a mellkasomat keresztüldöfve egyenesem a szívemből fogják kiszívni a vért… 😀

Tehát értelemszerűen nem bírtam magammal, és egy idő után kénytelen voltam otthagyni a tötymörgő csoportot vezetőstül, hogy végre nyugodtan leülhessek a legmagasabb lépcsősor tetején, és magamba szívhassam az erdő illatát és a hely kivételes hangulatát anélkül, hogy valaki folyton tudálékoskodna… 🙂

Egyébként a vezetőnket elnézve kissé mosolyogtam magamban…míg előző emberünk egy kimondottan megnyerő megjelenésű, kúltúrált formájú fazon volt, ugyanez a némileg szakadt, koszos talpú, folyton krákogó és köpködő újdönsült guide-unkara nem volt elmondható. Mindemellett amikora arra került sort, rendkívüli részletességgel, sok évszámmal, és nagyon tudományosan bírt magyarázni. Azon gondolkoztam, hogy vajon mennyit kell ezt tanulniuk, hogy így elő tudják adni magukat… 😀 Bár az tény, hogy a neveket, meg az évszámokat nem ellenőriztem… 🙂

Érdemes megemlíten még a rendkívül látványos, vörös törzsű Árbol Mulato
fát, és a Mariposa Azul lepkét, ami egyrészt gyönyörű, másrészt hatalmas, harmadrészt pedig kissé leesett az állam, hogy élőben láttam ilyet…magyar nevét most nagy hirtelen egyiknek se találtam…

Összességében mind Yaxchilán, mind pedig Bonampak hozta azt, amire számítottam, és annak ellenére, hogy kevésbé látványosak és kisebbek mint Palenque, talán pont ezért is érdekesek és a kevesebb túrista miatt hangulatosabbak is az erdő sűrűjében megbújú romok.

IMG_8095

IMG_8096

IMG_8099

IMG_8100

IMG_8102

IMG_8104

IMG_8109

IMG_8110

IMG_8112

IMG_8115

IMG_8116

IMG_8117

IMG_8118

IMG_8124

IMG_8126

IMG_8129

IMG_8130

IMG_8133

IMG_8134

IMG_8135

IMG_8137

IMG_8141

IMG_8144

IMG_8146

IMG_8148

IMG_8152

IMG_8153

IMG_8154

IMG_8161

IMG_8164

IMG_8165

IMG_8166

IMG_8167

IMG_8172

IMG_8174

IMG_8176

IMG_8177

IMG_8180

IMG_8190

IMG_8197

IMG_8200

IMG_8201

IMG_8206

IMG_8208

IMG_8209

IMG_8217

IMG_8218

IMG_8219

IMG_8224

IMG_8227

IMG_8229

IMG_8230

IMG_8233

IMG_8237

IMG_8249

IMG_8254

IMG_8255

IMG_8258

IMG_8262

Advertisements

Tuxtla Gutierrez városa egészen a szívemhez nőtt a viszonylagos rendezettségével, nyüzsgő nagyvárosiasságával, a minden este megtartott táncos fiesztáival a parkban, mégis eljött az ideje, hogy szedjem a sátorfám. A következő állomás Palenque városa volt, ami a mellette található maja romváros miatt az mexikói utazás általam legjobban várt látványosságai közé tartozott. Már az odafelé vezető cirka 6 órás buszút során is éreztem, hogy ezúttal jó helyre jöttem, és jó eséllyel végre megtalálom Mexikónak azt a szegletét, amiért igazán tudok lelkesedni. Az út gyönyörű zöld hegyek között kacsakaringózott, esetenként remek panorámát nyújtva a völgyekre. A változatos formák, a csupa zöld táj, és a helyenként rendkívül dús vegetáció igazi felüdülést jelentettek a szememnek. A buszúttal kapcsolatban meg kell hogy említsem, hogy Mexikó a fekvőrendőrök országa. Itt nem sebességkorlátozó táblák vannak, hanem brutális fekvőrendőrök, amik előtt ha nem lassítasz egész egyszerűen tőből kitépik a futóművet… Elég hatékony. Főleg amúgy az úgymond “lakott települések” előtt találhatóak. Azért teszem idézőjelbe, mert ezeknek többnyire neve sincs és csak néhány bódéból, meg persze útszéli árusokból állnak…

Palenque-be megérkezvén a buszról leszállva egyből láttam, hogy azért mindent itt se fogok szeretni: míg az eddigi helyeken viszonylag ideális klíma uralkodott, addig Palenque-ben harapni lehetett a levegőt a páratartalomtól, és valami elképesztően meleg volt. Eredetielg úgy kalkuláltam, hogy a megérkezésem után délután még el tudok menni a romvároshoz, de sajnos az utazás kicsit hosszabbra nyúlt, mint vártam: egy húsz “percecskés” pihenőből végül több mint egy óra lett, mire a sofőr nagy nehezen előkerült, és vigyorogva közölte, hogy indulhatunk… Szóval így délutánra maradt a kaja+pihenés kombináció. Aznap ettem először levest, mióta eljöttem otthonról. Kissé fura volt, de már nagyon hiányzott. Kicsit sétálgattam még Palenque központjában…kiderült, hogy az egész falu tulajdonképpen egy turistaközpont. A szállásom pl egy olyan zónában volt, ahol csak hotelek meg éttermek voltak (mellesleg nagyon szép, árnyas, lugasos környék), a főutcán pedig legalább tucatnyi túraszervező iroda csalogatta a pácienseket. Én is elcsábultam, és befizettem másnapra egy Palenque, Misol-Ha, Agua Azul körre.

Az itt feltárt leletek miatt Palenque az egyik legjelentősenn maja romváros. Méretét tekintve közepesnek mondható, kisebb mint pl a guatemalai Tikal. Krisztus után 600 körül élte a virágkorát, és 800-tól elnéptelenedett, majd belepte az őserdő. Az egykori maja város nagyrésze egyébként a mai napig feltáratlan, és növényzet fedi. Az élményt tekintve pedig ez sokkal jobb, mint a képeken. A park bejárata után szinte egyből a főtérre érkezik az ember, és belevetheti magát a piramisok fölfedezésébe, amiknek a nagyrészét meg is lehet mászni. A hely a viszonylag sok turista ellenére is egészen elképesztő: ahogy a piramisok és egyéb épületek szinte beleolvadnak a mögöttük lévő erdőbe…a hatalmas terek, a rendezettség…tényleg nagyon különleges hangulata van az egésznek. Az jutott eszembe, hogy ezek a maják azért értettek az építészethez, a térrendezéshez, és egészen jó ízlésük is volt. 🙂 Szépen körbejártam mindent, amit lehetett, felmásztam mindenhova, ahova lehetett, és a jobb helyeken üldögéltem is egy jódarabig, föntről szemlélve a tájat. Sajnos sok kisebb ösvény le volt zárva, pedig érdekeltek volna az eldugotabb helyek is, és kedvem lett volna illegálkodni egy kicsit…valahogy mégis sikerült visszafognom magam, és azért így is találtam eldugotabb sarkokat, ahol pl valamilyen majmok ordibáltak a fákon… 🙂

Palenque után a Misol-Ha vízeséshez vittek minket, aminek a tavában lehetett volna fürödni is…amennyiben ezt nem felejtik el előző nap közölni velem… Így egy német sráccal beszélgettem kicsit, aki három hétre jött Cancúnba egy nyelvtanfolyamra, a maradék idejében pedig még utazgatott egy kicsit. Nem panaszkodom, mert én is itt vagyok, és nem is csak 1-2 napra, de azért látszik, hogy melyik országokban van sok pénz a világon… Jah, amúgy egész vicces volt a spanyolt, mint közös közvetítő nyelvet használni, ehhez azért nem vagyok hozzászokva…

A Misol-Ha után az Agua Azul következett, ami egy zuhatagos-fürdőzős hely. Itt a piramisokon való lépcsőzéstől, egész napos izzadástól, kajahiánytól már annyira készen voltam, hogy igazából csak vánszorogni bírtam. Jobban szétcsaptam magam, mint egy Salzkammergut Trophy B táv után… 😀 Első körben kénytelen voltam némi dinnyét venni, ami szó szerint az életemet mentette meg, majd nem sokkal ezután bedőltem egy teraszos vendéglőbe, ahol a kaja után nyomtam egy laza egy órás szunyát is…szóval nem állítanám, hogy nagyon aktívan töltöttem az időt… 🙂

(Természetesen ezen napon, amikor egész Mexikó egyik legjobban várt helyére mentem, elfelejtettem elvinni a fényképezőmhöz a memóriakártyát, így kizárólag telefonos képekkel vagyok kénytelen büntetni a mélyen tisztelt publikumot…)

2013-03-18 08.52.00

2013-03-18 16.53.14

2013-03-19 08.40.26

2013-03-19 08.41.54

2013-03-19 08.44.19

2013-03-19 08.48.18

2013-03-19 08.59.21

2013-03-19 09.01.01

2013-03-19 09.01.14

2013-03-19 09.02.03

2013-03-19 09.03.12

2013-03-19 09.05.34

2013-03-19 09.06.06

2013-03-19 09.06.47

2013-03-19 09.08.09

2013-03-19 09.08.41

2013-03-19 09.10.06

2013-03-19 09.13.05

2013-03-19 09.15.17

2013-03-19 09.28.26

2013-03-19 09.32.09

2013-03-19 09.36.50

2013-03-19 09.40.01

2013-03-19 09.41.03

2013-03-19 09.41.42

2013-03-19 09.41.48

2013-03-19 09.42.09

2013-03-19 09.44.20

2013-03-19 09.45.33

2013-03-19 09.46.54

2013-03-19 09.59.55

2013-03-19 10.01.17

2013-03-19 10.15.51

2013-03-19 10.21.04

2013-03-19 10.22.45

2013-03-19 10.23.52

2013-03-19 10.31.06

2013-03-19 10.33.26

2013-03-19 10.35.29

2013-03-19 10.39.16

2013-03-19 10.42.26

2013-03-19 10.43.40

2013-03-19 10.43.58

2013-03-19 13.12.21

2013-03-19 13.23.40

2013-03-19 13.41.52

2013-03-19 14.55.50

2013-03-19 14.56.28

2013-03-19 14.57.32

2013-03-19 15.00.37

2013-03-19 15.02.34

2013-03-19 15.11.09

2013-03-19 15.12.07

2013-03-19 15.12.22

2013-03-19 15.21.24

2013-03-19 15.21.58

2013-03-19 15.26.15

2013-03-19 15.28.26

2013-03-19 15.29.03

2013-03-19 15.30.07

2013-03-19 15.31.13

2013-03-19 15.31.22

2013-03-19 15.48.34

A Sima de las Cotorras egy 160 méter átmérőjű, 140 méter mély lyuk, amiben rengeteg törpepapagáj él. Helyileg a Tuxtla Gutierrez-zel szomszédes, számomra megjegyezhetetlen nevű Ocozocoautla nevű falu melett található cikra 20 km-re. A küldetés első részében tehát át kellett jutnom Ocozocoautla-ba, ami már a neve miatt is kihívás volt. Kénytelen voltam felírni a telefonomba, és azt mutogatva kérdezősködtem minden sarkon, hogy vajon miként lehet megközelíteni ezt a települést. Természetesen az eddigiektől teljesen eltérő módon egy harmadik féle buszjárat ment arrafelé a 9-dik utcából. Ezúttal nem bíztam a véletlenre, és tényleg szinte minden sarkon megkérdeztem, hogy jó helyen járok-e, majd végül a buszmegállót (hoppá, ilyen is van errefelé!) megtalálva a közeli boltosnénit megkértem, hogy egyrészt tanítson meg a falu nevének helyes kiejtésére, másrészt meg a kb 500 féle buszból mutassa már meg, hogy pontosan melyikre kell felszállnom. Ez igencsak jó ötletnek bizonyult tekintve, hogy a buszra még véletlenül se az volt ráírva, hogy Ocozocoautla, hanem valami teljesen más, de mondta a néni, hogy az ugyanaz. 🙂 A buszút végül nagyon kellemesen telt, be kell valljam, hogy mindig élvezem ezeket az igazi autentikus helyi közlekedési formákat, amikor turista sehol, csak én vagyok az egyetlen idegen az egész buszon. 🙂 Ezen kívül volt alkalmam tanulmányozni egy nagyon speciális, általam eddig csak Mexikóban látott foglalkozást. Mexikóban egy lokális közlekedést bonyolító buszhoz két fős személyzet tartozik: a sofőr, és egy általban fiatal srác, aki segít az embereknek felszállni, leszállni, csomagokat cipelni, valamint begyűjti a pénzt is. Mókás. 🙂

Ocozocoautla híres városába érkezve kicsit húztam a szám, hogy Úr Isten hova jöttem már megint… Nem részletezem, nem volt ott semmi a szokásos dzsuván, zsibbvásáron, főtéren és az elviselhetetlenül tűző napon kívül. Kicsit körbejártam a centrumot arra apellálva, hogy biztos lesz majd valamilyen túraszervező iroda, akik kivisznek a közeli Sima-hoz, de nem volt. Emiatt egyetlen és utolsó lehetőségként kénytelen voltam odabattyogni egy taxishoz, hogy ugyan vigyen már el a kiszemelt célponthoz. Útközben gondolkoztam rajta, hogy a kb 15 km-es távot ismerve visszafelé inkább lenyomom gyalog, csak tudjak spórolni, de a kóborkutyákat látva, és a kietlen tájban, poros földúton való nem túl kellemes bő 3 órás gyaloglás lehetőségét mérlegelve inkább maradtam az eredeti tervnél, hogy a sofőr vár egy órát, amíg szépen körbe nem nézek.

Útközben amúgy tök jót beszélgettem a taxissal, egész érdekes témák is elkőrelütek. Mesélt például a Zapatista felkelésről, ami itt zajlott Chiapas államban, ahol talán a legnagyobb a szegénység az egész országban. Alapvetően a szegények lázadtak fel általános célok érdekében, ami az életszínvonalukat javítaná. A felkelők ellen a kormány bevetette a katonaságot is, majd fegyverszünetet kötöttek, de lényegében a felkelők semmilyen követelése nem lett teljesítve. Állítólag ma is létező dologról beszélünk, a hegyek között meghúzódva ma is megtalálhatók a zapatisták. Mondta a fickó, hogy egy taxis kollégája szolgált a hadseregben abban az időben, és részt is vett a harcokban, de emberre soha nem lőtt, inkább mindig a fákat, meg az egyéb környező objektumokat célozta. 🙂 Szó volt még a korrupcióról, hogy az ország vezetői eladják az országot, megemlítve, hogy régen Texas is Mexikóhoz tartozott. A biztonsággal kapcsolatban elmesélte, hogy a rendőrség egyrészt fél a bandáktól, le van fizetve, másrészt pedig nem a népet, hanem az elöljárókat védi inkább, és pl a taxisoktól is el szokták szedni a pénzt. Állítólag nagyon népszerű errefelé az autólopás, San Cristobalban van egy banda, amit Hangyának hívnak, mert úgy gyűjtik az autókat, mint a szorgos hangyák. A rendőrség pontosan tudja, hogy hol van a telep, de nem mer csinálni semmit. Ha valakinek ellpoják az autóját, akkor megmutatják neki, hogy tessék ott van bent, ha akarod pl visszalophatod… Máshogy nem is nagyon tudják visszaszerezni. Ezen kívül végigvettük még szinte az összes európai országot, a fickó nem győzött csodálkozni, hogy milyen kis helyen mennyi ország van. 🙂 Persze nem maradhatott el a kedvenc kérdésem, hogy milyen nyelvet beszélnek Magyarországon. 🙂 Aztán kifejtette, hogy neki ez azért nem olyan triviális, mert itt az amerikai kontinensen minden országban annak az országnak a nyelvét beszélik, amelyik anno meghódította az adott területet. De akkor ezek szerint Magyarországot nem hódította meg senki. 🙂 Mondta, hogy nem jó itt fehérbőrűnek lenni, mert egyből azt gondolják, hogy amerikai az ember, és ki akarják használni. Említettem, hogy errefelé nincsenek valami jó véleménnyel az amerikaiakról…többször hallottam már, hogy nincs kultúrájuk, meg hogy milyen ridegek… Az volt a válasz, hogy talán amiatt nem szeretik Mexikóban az amerikaikat, ahogy az USA-ban bánnak a mexikóiakkal. De amúgy pedig létezik egy piramis, aminek a tetején az USA áll, alatta Mexikó, alatta pedig Guatemala, Honduras, stb… És a mexikóiak ugyanúgy rosszul bánnak és lenézik a guatemalaiakat, mint az amerikaiak a mexikóiakat. Szóval érdekes beszélgetés volt. 🙂

A lyuk-hoz érve kicsit bántam is, hogy félbe kellett szakítani. Természetesen kellett belépőt is fizetni, de egyrészt nem volt túl dárga, másrészt azok után, hogy az erdőben belépőt szednek már nem lepődök meg semmin. Szóval odasétáltam a Sima-hoz, és először arra gondoltam, hogy jó lenne valami árnyékos helyet keresni. 🙂 Igen, kellett egy kis idő, amíg úgy rá tudtam hangolódni a dologra. Elkezdtem szépen körbesétálni, meg elolvasgatni az tájékoztató táblákat. Szépen le volt írva hogyan alakult ki a cucc. Hogy a mészkőből álló talajban lesüllyedt a talajvíz szintje, így a lyukacsos talaj már nem bírta el a saját súlyát, és egyszerűen beomlott. Meg volt említve, hogy a lyuknak egy teljesen sajátos mikroklímája van, ennek köszönhetően a benne található növényzet eltér a körülötte levőtől, és inkább trópusi jellegű. A táblák szerint az év bizonyos szakaszaiban – amikor nem költenek a papagájok – hajnalban, napfelkelte után szinte egyszerre szokott kirepülni az összes papagáj, ami nagyon látványos. Ezen kívül állítólag barlnagrajzok is vannak lent, de a lejutáshoz sziklamászó technika kell.

Szép nyugodtan, egy óra alatt körbesétáltam a cuccot, nem siettem el. A végére már egészen sikerült átszellemülni…végre egy kis természet, és végre nem zavar közben senki és semmi. Párszor sikerült meglátni a papagájokat is, ahogy csoportokba verődve spriáloztak fölfelé a lyuk fala mentén… Ezen kívül viszont jórészt inkább csak a zsivajt lehetett hallani.

A következő nap városnézés volt a program, átbuszozotam a kb 1 órára lévő San Cristobal de las Casas nevű városkába, ami kb 2000 m-es tengerszint feletti magasságon fekszik a környező hegyek által körülölve, és egy igazi klasszikus koloniális stílusó település. Ezen kívül elég turistás is, eddig egész Mexikóban itt láttam a legtöbb amerikai turistát, bár ezt szerintem később még meg fogom dönteni. Tele van még hippikkel is, nameg zsibbvásárral. Összességében mexikói mércével nézve egész rendezett település volt, helyenként egész pofás utcákkal, de ami jól nézett ki, az szörnyen turistás is volt. Meg azt hiszem a városnéző képességem maximumához érkeztem, szóval őszintén bevallva az ott töltött idő nagyrészét a főtéren való alvással töltöttem… Ami érdekes volt, az a piac. Eddig ez volt messze a legkaotikusabb, és ami igazán jó volt, hogy tele volt indiánokkal, indán nénikkel népi öltözetben, hátukon hatalmas batyukat cipelve…árultak itt mindenféle füveket, magvakat, szárított halalkatrészeket, nagyon érdekes volt. Felsétáltam még egy domb tetejére egy templomhoz, ahonnan volt egy kis kilátás a tájra, majd egy pizzéria kiülős részén vacsora közben megnéztem a naplementét. Sokkal többet is lehetett volna, de nekem ennyi volt San Cristobal.

IMG_7991

IMG_7994

IMG_7996

IMG_8006

IMG_8008

IMG_8012

IMG_8014

IMG_8016

IMG_8017

IMG_8018

IMG_8023

IMG_8025

IMG_8027

IMG_8034

IMG_8035

IMG_8040

IMG_8043

IMG_8046

2013-03-17 13.19.52

2013-03-17 13.24.06

2013-03-17 16.19.07

2013-03-17 16.19.26

2013-03-17 16.21.08

2013-03-17 16.22.13

IMG_8047

IMG_8048

IMG_8051

IMG_8052

IMG_8053

IMG_8054

IMG_8056

IMG_8058

IMG_8060

IMG_8062

IMG_8063

IMG_8066

IMG_8068

IMG_8069

IMG_8070

IMG_8071

IMG_8072

IMG_8073

IMG_8074

IMG_8076

IMG_8079

IMG_8081

IMG_8084

IMG_8085

IMG_8086

IMG_8087

IMG_8088

IMG_8090

IMG_8092

A Sumidero Kanyon Chiapas állam egyik jelképe, és Tuxtla Gutierrez mellett található kb 5 km-es távolságra. A kanyont a Grijalva folyó szeli ketté, a legmélyebb ponton kb 1000 m-es függőleges szikalafalat képezve. A Grijalva Guatemalában ered, és a Mexikói öbölbe folyik. A kanyon a legszűkebb részen mindössze 200 méter széles. Valahol azt is olvastam, hogy az őslakos indiánok a spanyol hódítók elleni vesztes csata után inkább beugráltak a kanyon tetejéről a folyóba, mintsem a spanyolok kezébe kerüljenek.

A kanyon meglátogatását két napra osztottam…mondjuk hazudnék, ha azt mondanám, hogy direkt. Errefelé sajnos nem olyan triviális a dolgok megközelítése, kell egy kicsit melózni mire rájön az ember, hogy mit hogyan lehet. A Sumidero-t kétféleképpen lehet megnézni: egyrészt föntről, a kanyon peremén lévő kilátókból, másrészt pedig lentről motorcsónakból. Én ragaszkodtam hozzá, hogy mindkét perspektívából szemügyre vehessem, csak sajnos túl későn keltem, és a túraszervező-iroda már nem csinálta meg a komplett túrát, csak a kilátókhoz mentünk a késői időpont miatt. A túravezető fickón kívül két mexikói csaj, meg egy szintén mexikói pár képezte a csapatot. Bepattantunk az iroda kisbuszába, és becéloztuk a Tuxtla mellett húzódó hegyeket. A Nemezeti Park bejáratánál a túravezetőnk szépen leperkelta a park belépőjét…aminek a 27 pezós árát látván arra gondoltam, hogy ide akár el is tudtam volna bringázni, és akkor az irodának se kell fizetni, és még jobban is élveztem volna. Sebaj, néha részt kell venni az ilyen “elviszik az embert autóval a természetbe, hogy az ablakon keresztül megcsodálhassa annak a szépségeit” típusú dolgokban is. Csak az úgy nekem nem az igazi. Összesen 5 kiépített kilátó található a kanyon peremén, amiből 4-et látogattunk meg. A maradék egy opcionális volt, mivel oda-vissza össszesen FÉL ÓRA sétát igényelt… Durva! A díszes társaságot elnézve nem voltak illúzióim azzal kapcsolatban, hogy lesz-e séta… Hiába, mindenki a könnyű szórakozás híve. Mondjuk a megfázásom (nem röhög, igen, Mexikóban is meg lehet fázni az esti kb 10°C-ban) miatt annyira én se voltam éppen a toppon, de egy kis séta a természetben azért jólesett volna. Így maradt az autókázás, meg a kilátókban fényképezés.

Másnap folytattam a Sumidero-projektet, ezúttal motorcsónakázási szándékkal. Ehhez első körben át kellett jutnom a Chiapa de Corzo nevű, nevetségesen közel lévő faluba. Még a megérkezésemkor láttam, hogy a buszpályaudvarról mennek ide buszok. Szóval gondoltam valahogy kimegyek a pályaudvarra, és onnan már sima lesz. Mivel a belvárosi közlekedés egyelőre reménytelenül kiismerhetetlennek tűnik Tuxtlában, így legyalogoltam a kb 3 km-t a szállásomtól a pályaudvarig, ahol nem átallották közölni velem, hogy onnan ugyan nem megy busz Chiapa de Corzo-ba. És aznap tényleg nem is láttam kiírva se. Ettől nem lettem boldogabb, főleg, hogy visszafelé is legyalogolhattam a kis 3 km-emet…a központba visszaérve az úgynevezett colectivo-khoz irányítottak, ami itt a legnépszerűbb közlekedési eszköz. Gyakorlatban egy kisbuszt kell elképzelni folyamatos megállókkal. Azaz bárhol fel- és leszállhatsz, fizetni pedig leszálláskor kell. Vicces. A lokális colectivok “pályaudvaráról” végül átküldtek egy másik helyre, ahonnan csak és kizárólag Chiapa de Corzoba indultak ezek a remek járművek. Így történt, hogy olyan 8 km gyaloglás után végül a szállásomtól kb 3 percnyi távolságban végre beszállhattam egy Chiapa de Corzo felé tartó colectivo-ba… Ami egyébként egy rendkívül autentikus helyi közlekedési eszköz, kimondottam élveztem az ezzel való döcögést… 🙂

Szerenécsre Chiapa de Corzo-ban már könnyen ment minden, a hajósok gyorsan lecsaptak rám, megvetették velem a jegyet, levittek a partra, felraktak a csónakra… 🙂 Azt hiszem rajtam kívül nem nagyon volt külföldi turista, csupa mexikóiakból állt a publikum. Az út összesen kb 2 óra hosszú volt, és a túra- és motorcsónakvezető bácsi azt mondta, hogy oda-vissza összesen 84 km-t teszünk meg. A bejárható út végét északról a Manuel Moreno Torres vizierőmű határolja, ami az egyik legnagyobb a műfajban. Mexikó energiafelhasználásának 35 %-át biztosítja.

Útközben odafelé jópár helyen megálltunk… Először vmi “csodás” hídnál, aminek szintén elmondta a bácsi a történetét, de már nem emlékszem, meg annyira nem is érdekelt…azon gondolkoztam közben, hogy vajon mit kellene néznem ezen a hídon… A következő megálló egy krokodilnál volt. Ennek azért örültem, hogy legalább egyet sikerült látni, mégha jórészt hátulról is. Mondjuk a végén sikerült felébreszteni szegényt, mert már majdnem ráparkoltunk a farkára, a népek már mondták is körülöttem, hogy ne menjünk olyan közel… 🙂 Bár szerintem tuti le volt fizetve a kroki is. 🙂 Ezen kívül láttunk még madarakat (amit én tudtam azonosítani elképsztő szakértelmemmel, az a kormorán volt…meg hát a kormorán spanyolul is kormorán :)), megálltunk egy mérsékelten érdekes barlangnál, ami egyrészt tele volt szeméttel, másrészt a benne lévő színeket kellett volna csodálni. Az erőmű előtti utolsó állomás a Karácsonyfa nevű, valóban érdekes sziklaképződmény volt, ami után nem sokkal véget is ért a kanyon.

A látogatásom előtt nem sokkal olvastam egy kissé negatív leírást a Sumidero-ról, amiben többek között arról panaszkodtak, hogy milyen sok volt a szemét, és a kanyon motorcsónakkal való bejárása (több tucatról beszélünk naponta) sem éppen a legkörnyezetbarátabb módja a természetjárásnak… Sajnos mindkettőben igazat kell adjak. Ezen kívül kicsit elgondolkoztam azon is, hogy valóban jó dolog-e tájékozottnak lenni… ugyanis előzetesen sokat vártam a Sumiderotól, és nem is volt rossz, viszont nem tudta azt az élményt nyújtani, hogy beleborzongjak, elképedjek, leessen az állam. Nem mondom, hogy nem élveztem, mert élveztem, főleg a csónakázós részt… Azonban túl jól ismertem már képekről, semmi megelepetést nem tartogatott, és “csak” annyit nyújtott, hogy élőben is láttam, amit fényképen már vagy 100-szor. Lehet megint az volt a probléma, hogy nem sikerült igazán kapcsoltba lépni a természettel, még úgyse hogy lényegében ott voltunk a kellős közepén. De még mindig hiányolom azt az igazi eldobom az agyam élmyént Mexikótól. Talán majd a piramisok, másban már nem tudok bízni…

IMG_7783

IMG_7784

IMG_7786

IMG_7787

IMG_7795

IMG_7796

IMG_7797

IMG_7803

IMG_7804

IMG_7814

IMG_7819

IMG_7821

IMG_7829

IMG_7830

IMG_7832

IMG_7834

IMG_7835

IMG_7839

IMG_7841

IMG_7844

IMG_7845

IMG_7856

IMG_7859

IMG_7867

IMG_7871

IMG_7879

IMG_7882

IMG_7891

IMG_7900

IMG_7919

IMG_7926

IMG_7927

IMG_7935

IMG_7943

IMG_7951

IMG_7965

IMG_7980

IMG_7986

IMG_7987

IMG_7988

A hét közepén áttettem a székhelyem Tuxtla Gutierrez-be, Chiapas állam fővárosába. Nagyjából 500.000 fős városról beszélünk, szóval annak ellenére, hogy kb 1000 km-re van Mexikóvárostól, ez se egy utolsó kis falu. Az optimálisabb árfekvése miatt repülő helyett busszal érkeztem, az út majdnem 13 óráig tartott. A reggel 7:30-as indulásnak köszönhetően teljes pompájában csodálhattam a mexikói tájat… És ezt csak félig mondom ironikusan. 🙂 Valóban lenyűgöző volt a látvány: fennsíkok, hegyek, szakadékok, már-már őserdő-szerű növényzet…az út végén pedig már sötétség, köd, eső a hágókon. Nem mondom, hogy a hosszú egyhelyben üldögélések elkötelezett híve vagyok, de ezt az utat a látvány miatt kivételesen élveztem. Ami viszont változatlan, hogy ez is csak Mexikó. Értem ez alatt, hogy a rengeteg a szemét, és elképesztő lepukkantság van jelen mindnhol. Az út szélén vacak kis kajibákban laknak az emberek elképesztő körülmények között… Kicsit olyan benyomásom volt, hogy ebben a hatalmas országban felépítették ezt a brutális infrastruktúrát (pl most úthálózat), és egyszerűen nincs pénz a karbantartására. Bizonyos szempontból engem az egész ország amúgy az USA-ra emlékeztet, csak mondjuk egy 20-30 évvel ezelőtti, iszonyúan lerobbant állapotban. Minden hatalmas, túlméretezett, nem spórolnak az anyagon…és hát rengeteg amcsi autót is látni az utakon. De a kedvencem, hogy minden sarkon van vmi zsibbvásár. Nem tudom, biztos velem van a baj, de ehhez a káoszhoz, a folyamatos rendezetlenséghez, és ingerorgiához egyszerűen nem tudok hozzászokni. Hogy mindenhonnan szó szerint üvölt a zene, legyen az egy metrókocsi, egy áruház, vagy egy sima utca… Hogy mindenhol árusok akarnak vmit rásózni az emberre. A buszon pl úgy lehetett kajához jutni, hogy megálltunk néha az útszéli árusok mellett az autópályán, ők szépen felszálltak, és lehetett tőlük venni szendvicset, meg amit akart az ember. És hát az útszéli kajáldákat sem pont úgy kell elképzelni, mint Európában…a viszonyokat látva inkább vettem egy chipset…tudom, finnyás vagyok. Ja igen, láttatok már döglött lovat otthon az út szélén? Legutóbb hosszan beszélgettem egy taxissal, aki kérdezte, hogy milyennek találom Mexikót, nagyobb-e itt a szegénysdég, mint Magyarországon. Mostanra kialakult véleményemet osztott meg vele, mi szerint a szó, amivel leírnám, az a kaotikus. És nem vette sértésnek. 🙂

Szóval 13 óra hánykolódás után megérkeztem Tuxtla Gutierrezbe, ahol a taxissal remekül elbeszélgettünk. Idősebb fazon révén kivételesen volt róla fogalma, hogy mi is az a Magyarország…igen, a fociválogatott kapcsán. Megmutatta a parkot, ahol minden este fiesta van, és nem felejtette el aláhúzni, hogy Chiapas állam a legbiztonságosabb egész Mexikóban. Persze, ha az ember nem keresi direkt a bajt. (Pl nagy pénzek mutogatása, éjszakai sétálgatás egyedül.) Ja igen, biztonság: itt teljesen mindennapi, hogy egy útszéli benzinkútra egy platós-terepjárónyi katona vigyáz…a platón rögzített brutál géppuskával – természetesen.

A hotelbe érkezéskor rájöttem, hogy újfent vmi utolsó nyomorult kis lyukat sikerült neten foglalni, ráadásul a recepción egy full süket öreg volt, akivel sehogy nem tudtam szót érteni. A wi-fi szóra csak bután nézett, és az internet szó megemlítése után se lett sokkal értelmesebb az arckifejezése. Na, ezen a ponton átrohantam a kb 200 m-rel odébb található másik hotelbe, ahol egy aranyos kiscsaj volt a recepción, kicsit elhülyéskedtünk, megmutatta a szobát, és mondta, hogy van wi-fi is, és az egész még olcsóbb is volt, mint a másik. Visszamentem hát, hogy közöljöm az öreggel a viharos kapcsolatunk gyors befejezését, amire képes volt rámzárni a hotel ajtaját. Itt először kínomban röhögtem, megfogalmaztam magyarul néhány magasztaló mondatot az irányába, majd elkezdtem spanyolul osztani, hogy nem érek rá egész este vele szórakozni, fáradt vagyok, ha akar vmi pénzt, akkor mondja, kifizetem, aztán hagyjon menni. Hívott vmi nőt, hogy ő majd beszél velem (mellesleg fél órával előtte is hívta már, csak akkor még nem volt olyan fontos), aztán végül hagytak elmenni. Végre átköltözhettem új szállásomra. Bienvenidos a Tuxtla Gutierrez.

2013-03-13 13.40.44

2013-03-13 13.40.54

IMG_7778

IMG_7775

IMG_7774

IMG_7773

IMG_7772

IMG_7825

2013-03-15 10.58.24

2013-03-14 16.38.14

2013-03-14 16.37.52

Categories

Advertisements