You are currently browsing the monthly archive for August 2010.

A Triglav kísérlet utáni napon már mindenki meglehetősen gyűrödt ábrázattal ébredt. A rideg lépcsőházban közlekedve azt is megállapítottam, hogy nem múlt el nyomtalanul az előző két nap. Fáradtságot, és enyhe húzódást éreztem a lábizmaimban. A reggelei ébredés kellemetlenségeit a jéghideg mosdóvíz, és a WC-ben fújdogáló hideg szél fokozták. A standard reggelinké váló ‘ham and eggs’ elfogyásztas után 9 körül megkezdtük az ereszekedést lefelé az autó irányába. Zolit szerencsére sikerült lebeszélni a hosszabb, ámde nehezbb (:-)) útvonalavezetésről, ami levitt volna minket a nagy völgybe, ahonnan egy brutális meredekségű helyen kellett volna kimászni. Na, Andrissal ezt leszavaztuk, így az aznapi útvonal elejét mi ketten már ismertük: előző nap délután ugyanitt másztunk fölfelé.

A reggeli hűvös idő ellenére a mozgás hatására hamar meleg lett, így gyakran álltunk meg öltözködni. Amúgy gyorsan haladtunk lefelé, és ekkor még viszonylag frissek is voltunk. A Triglav házhoz és a Planika házhoz vezető út találkozásánál egy zöld területre kövekből mindenféle feliratok voltak kirakva, amin felbuzdolva Andris is “rajzolt” egy szivet barátnőjének, Szilvinek. 🙂

A következő állomás a már ismert Vodnikov dom volt. Lefelé azért jól lehetett haladni, bár egyre fáradtabbnak éreztem magam, és egyre kevésbé esett jól a gyaloglás. Az első hegyen töltött éjszakánk menedékházát elhagyva új ösvenyékre fordultunk, és egy gyönyörűszép fenyvesben kacskaringózott tovább az út. Éles visszafordítók, miniszerpentínek, fel-felbukkanú szép kilátások, hatalmas hangyabolyok jellemezték az utat. Teljesen olyan volt mint valami meseországban, már csak egy-két törpe, meg kobold hiányzott.

Az egyetlen szépséghibája csak az volt, hogy iszonyú hosszan kellett lefelé menni, és én egyre jobban kezdtem elveszíteni a lelkesedésemet. Az erősődő fáradtságról csak részben tudta elterelni a figyelmem a mellettünk zúgó patak, az erdei ösvény, és harsogó zöld rétek látványa. Amikor végre civilizáció közelébe értünk sokkoló felfedezést tettünk a térkép segítségével. Kiderült, hogy csak egy iszonyú meredek mászással tudjuk megközelíteni az aznapra kinézett menedékházat. Engem már önmagában a mászás tudata lezsibbasztott, de a szintvonalakat meglátva szinte még az életkedvem is elment. Próbáltunk alternatív útvonalakat keresni, de az ordas mászást sajnos sehogy nem lehetett kikerülni.

A hangulatot egy kedves kis vendéglőben elfogyasztott boszorkányosan finom gombaleves – amiben irgalmatlanul nagy gombafejek úszkáltak – tudta csak valamennyire helyrepofozni.  A levest isteni sütivel kísértük le. Szó szerint életet mentett.  🙂

A kulináris élvezetek után következett a nap legkeményebb szakasza. Nem sokkal volt kevésbé meredek ez a hegyoldal, mintha a Triglavra másztunk volna, csak épp a környezet volt más: ezúttal a sziklavilág helyett barátságos fenyőerdőben haladtunk. Illetve adtuk elő a nagyhalált. De legalábbis fogcsikorgatva küzdöttük magunkat előre szinte lépésről-lépésre. Andris közben folyamatosan GPS-es adatokkal sokkolt minket, miszerint kb 7-8 km-re vagyunk az autótól.

A meredek hegyoldalon nagy nehezen túljutva igazi alpesi réteken találtuk magunkat, tanyákkal, eldugott kis házakkal, a háttérben pedig a hatalmas hegyekkel. Az egyik tanya mellett sétálva még egy igen mulatságos jelenetbe is sikerült belekeverednünk: egy tehenet próbáltak pont beterlni az útról a karámba, ám az megmakacsolta magát, és kissé dühösen folyton kiszökött. Mi meg éppen akkor értünk oda, és csak egy ott parkoló autó védelmét kihasználva tudtuk elkerülni a közelebbi ismerkedést. Kis híján megkergetett minket az autó körül. 🙂

Egyébként elképesztő volt belegondolni, hogy milyen távolságot tettünk meg aznap, és ezalatt mennyire megváltozott a táj jellege. 2500 méter magasról indtulnk, a sziklavilágból, ahonnan először a zöld fenyvesekkel díszített mesevilgába, majd később a nagyaon barátságos, nyugodt hangulató rétekre értünk, és onnan már csak messziről csodáltuk a magashegyek világát. És mindezt egy nap leforgása alatt.

Este fél nyolcra  sikerült teljesen leharcolva elérni a kinézett házat, és annak ellenére, hogy GPS szerint 5 km-re megközelítettük légvonalban az autót, úgy döntöttünk, hogy aznapra elég lesz a jóból. A ház udvara kellemes volt, egy rétre nézett, és volt kilátás a hegyekre is. A házi néni ugyanakkor elég mogorva volt. Azon a jeleneten viszont, amikor az összesen kb 10 angol szót ismerő néninek Zoli ékes angolsággal előadott egy hosszabb monológot, olyan furfangos szavakat használva mint a ‘definitely’, ‘suggest’ és a ‘probably’ már nem tudtam nem vihogni. 🙂

Este a szobában ezúttal nem a hideggel küzdöttünk, hanem a meleggel és a bűzzel; és erről kivételesen nem mi tehettünk. Ugyan 3 nap után először végre tudtunk fürödni, kívülről viszont olyan trágyaszag áramlott be a szobába, hogy nem tudtuk teljes mértékben kiélvezni az így megszerzett komfortot. Azt pedig immár végérvényesen megállapítottuk, hogy a menedékházak ágyait törpékre tervezték…

Advertisements

Categories

Advertisements