You are currently browsing the monthly archive for September 2008.

Nekem a 24 órás valahol a Balaton TT-n kezdődött, amikor LÁrpi említette, hogy esetleg szívesen látna a Sport Expressz csapatban, ami tavaly bronzérmes lett. Mondanom se kell, hogy milyen jól esett a meghívás, és valamilyen formában amúgy is szerettem volna mindenképpen részt venni az eseményen…meg azt hiszem erre mondják, hogy visszautasíthatatlan ajánlat volt.

A verseny napján hivatalos felmentésem volt az időben érkezés alól :), amit igyekeztem jól ki is használni, hiszen úgy gondoltam, hogy 8 óra alvás azért nem jön rosszul egy 24 órás verseny előtt, így délután 2 körül sikerült is odaérnem. Lecuccoltam, kajáltam kicsit, és már mehettem is a pályabejárásra…vagyis az első éles körökre!

Amikor először kimentem a pályára, úgy éreztem hogy jó erőben vagyok és széttépem az erdőt!!! 🙂 Ennek meg is lett az eredménye, hiszen igazi zöldfülű cc-sként rengeteg hibát vétve teljesítettem az első köreimet. Az első kanyarba pl akkora lendülettel érkeztem meg, hogy egész egyszerűen kicsúszott alólam a gép. Nem estem el ugyan, de a 0-ról kellett újraindulnom. Utána is görcsösen, mindent izomból megoldva tekertem. Az időeredmények ugyan nem voltak rosszak, csak éppen kevesebb energiabefektetéssel jobb köröket lehetett volna menni, ha egy kicsit többet használom az eszem. 🙂

Közben szép lassan megnyugodtam, és ahogy fáradtam egyre okosabb lettem. Már a kanyarok előtt visszaváltottam, íveket használtam, és nem pedig négyszögjeleket, gyökereket és köveket kerültem ki, és az időket is sikerült egészen stabilan tartani, igaz ugyan, hogy egy kicsit lassabbak lettek. Jöttek a háromkörös etapok, meg a sötét, de hála a kölcsönlámpáknak, teljesen jól láttam, nem úgy mint az esti edzéseken. Hajnalban aztán a hosszabb pihenőm alatt volt egy kis krízis, amikor alvás közben görcsöltek a lábaim, utána pedig a melegből kijőve minden porcikám vacogott a hűvös levegőben…és vissza kellett húzni az átizzadt bringás cuccokat… Ekkor szükség volt a lelki erőre, és a csapatszellemre is a folytatáshoz! 🙂

Sportszakmai 🙂 szemmel nézve amúgy se éreztem úgy, hogy feküdne nekem ez a cc-s dolog. A legnagyobb problémát az okozta, hogy igen keveset bringázok olyan intenzitás-tartományban, amit a taktikánk megkövetelt. A középtávú maratonokhoz szükséges intezitáshoz szokott szerveztemet kissé (nagyon) megviselte a folyamatos sprint, és sehogy nem találtam a ritmust. Az egész verseny alatt mindössze egy fél körön keresztül éreztem, hogy végre ritmust fogtam, és erős vagyok. Közhely, de jelen esetben tehát igaz volt, hogy a győzelemért meg kell szenvedni…

Aztán kb 2 órával a vége előtt elindultam az utolsó két körömre. Akkor már nagyon nagy volt a felelősség, hiszen régóta vezettünk, és már közel volt a vége. Egy hiba csúnyán megbosszulhatta volna magát, így fejben próbáltam nagyon összerakni a köröket. A szokásosnál sokkal jobban koncentráltam, mert ezúttal nem csak a saját szórakoztatásomra bringáztam, hanem tétje volt a dolognak. Végigértem, sikerült nem felütni a belsőket, és bár a második kört már nem tudtam megnyomni, mint ahogy azt előre terveztem, de örültem, mert nem kellett már többet mennem. 🙂

Amilyen sportélményben viszont ezután részesültem, az sokáig emlékezetes marad számomra. Az az erő, és elszántság amivel küzdött Zaki, Árpi és Szabi a kb 6 perces előny megtartásáért az félelmetes volt! Mindenki iszonyú jól ment a csapatból (én magammal mondjuk egyáltalán nem voltam elégedett), de amit ők hárman műveltek a végén, azt nem tudom nem kiemelni! Le a kalappal! Az i-re a pontot az X-Terrás versenyző utolsó körről való lecsúszása, és a hármas HBSE befutó tette föl.

Alig tudtam elhinni, hogy sikerült, nyertünk. És amiről eddig még nem beszéltem: nagyon tetszett az a közeg ami a HBSE sátrat övezte. A nagyon profi support, a lelkesedés, a drukkolás…tényleg, köszönöm mindenkinek aki a versenyen segített, akár egy jó szóval is, amire akkor lehet, hogy reagálni se tudtam a zombiságom miatt, de mégis nagyon jól esett, és tartotta bennem az erőt! 🙂

Este otthon csak néztem ki a fejemből, és alig tudtam elaludni (!), annyira kavargott a fejemben a sok élmény. Másnap pedig a kölcsön-HBSE pólóban virítottam egész nap (amit amúgy szívesen megtartanék az áráért cserébe) azzal a furcsán jóleső érzéssel magamban, hogy előző nap a dobogó tetején állhattam.

Köszönöm Happy Bike, köszönöm Sport Expressz!

Advertisements

Categories

Advertisements